2022.05.08.
Szilágyi Domokos
Éjjel, régi temetőben
A Hold
a Tejút bölcs rendőre,
ügyel fönn a harmóniára.
Itt lenn
szellő-ringatta füvek álmát
csupa-szemként csak a jánosbogár vigyázza.
A csönd
ezüsttengerként
mindent elönt.
Rögök alatt megbizseregnek
a gyökerek között
alagutat fúró, kenyérré váló nedvek.
Behorpadt dombok
rég elporladott,
sokszázados reményeket takarnak.
Könnyet nem ejt
érettük senki,
csak a hűvösen hulló harmat;
és reggel,
ha majd följő a Nap,
s gondos anyaként letörli őket:
a helyükön
kipattanó csírákból
roskadozó gyümölcsfák nőnek.
...Mint óriás
kódexek lapjain,
a sírköveken úgy betűzgetem
elmúlt korok üzenetét
a harcról, ami dúlt itt szüntelen,
a harcról, ami századokon át
folyt itt azért,
hogy megszülje a győztes pillanat
a boldog századok korát.
A reményt
nem némítja el a föld:
avult betűkben most se hallgat.
A vágy
- az örök győzni-akarás -
mostan sem ad percnyi nyugalmat;
a sírkövek követelően
szólnak azokhoz, kik ma élnek:
beteljesítni álmait
egy holtreményű ezredévnek!
A Hold
- égő szemafor fönn a Hadak Útján -
mutatja az utat a csillagokon át;
- s itt lenn
horpadt sírok biztatják
a vajúdó pillanatok korát.
|