| 		
		 
 2019.11.03.
	Szilágyi Domokos 
	Éjjel, régi temetőben 
	 
	Behorpadt dombok 
	rég elporladott, 
 
	sokszázados reményeket takarnak. 
	Könnyet nem ejt 
	érettük senki, 
	csak a hűvösen hulló harmat; 
	és reggel, 
	ha majd följő a Nap, 
	s gondos anyaként letörli őket: 
	a helyükön 
	kipattanó csírákból 
	roskadozó gyümölcsfák nőnek. 
	 
	...Mint óriás 
	kódexek lapjain, 
	a sírköveken úgy betűzgetem 
	elmúlt korok üzenetét 
	a harcról, ami dúlt itt szüntelen, 
	a harcról, ami századokon át 
	folyt itt azért, 
	hogy megszülje a győztes pillanat 
	a boldog századok korát. 
	 
	A reményt 
	nem némítja el a föld: 
	avult betűkben most se hallgat. 
	A vágy 
	- az örök győzni-akarás - 
	mostan sem ad percnyi nyugalmat; 
	a sírkövek követelően 
	szólnak azokhoz, kik ma élnek: 
	beteljesítni álmait 
	egy holtreményű ezredévnek! 
 |