| 
 2017.05.21.
	Oravecz ImreMég
 
 Még visz a lábam,
 még engedelmeskedik a kezem,
	még jólesik az étel,még észreveszem, ha el akar csöppenni az orrom,
 még elvégzem a munkám,
 még nem szorulok támaszra,
 még nem hanyagolom el a külsőm,
 még rendszeresen tisztálkodom,
 még nem vagyok koszos, büdös,
 még nem húzódnak el tőlem a buszon,
 még rendben tartom a lakásom,
 még tudok logikusan gondolkodni,
 még tiszta az elmém,
 még nem keverem össze a képzeletet a valósággal,
 még megkülönböztetem a jót a rossztól,
 még vigyázok magamra,
 még van veszélyérzetem,
 még nem vagyok szűklátókörű, kicsinyes,
 még érdekel a világ,
 még nem gubóztam be egészen,
 még kívánok nőt,
 még Rilkét, Kis Lajost olvasok,
 még megremegek a szépség láttán,
 még vágyom a magasabbrendűre,
 még naponta megküzdök magammal,
 még van bennem érzés, gyengédség,
 még szánom a szenvedőt, és segíteni akarok rajta,
 még megértő vagyok és könyörületes,
 még örülök, ha hull a hó,
 még felderülök, ha kisüt a nap,
 még figyelem a fény változását alkonyatkor,
 még elbűvöl, ahogy a magból növény lesz,
 még megrészegít a legelőn a trenkavirág illata,
 még visszavárom a kakukkot tavasszal,
 még esténként kiülök a teraszra,
 még van kutyám, kit megsimogathatok,
 még gyönyörködöm a nádi rigók együgyű énekében,
 még szeretnék pár jó verset írni –
 
	még érdemes élni.
 |