dohos leheletétől meghőköl a gyáva,
ki a lélek legmélyébe mégis betekint.

Csak az igazán elszánt hozza napvilágra,
ássa ki magából porladt tetteit megint,
éli át újból s újból azt a régi kínt...
Hiszen sokszor nem is bűn volt,
még csak nem is vétség...
mindössze a jóra való restség,
mely idáig elvezetett,
mely miatt most véres körmökkel
kaparhatjuk arcunk, mely a becsületre
soha többé nem lesz aranyfedezet.