és mennyrepesztő, vad imát dadogva
tisztulni meg, hogy úgy hulljon szívemre
a megbánás, mint szűz, fehér palást.

Jó volna hinni, bízni, víg derűvel
egy Istenben, az éj s halál fölött,
ki ránk hajol az égnek kék öléből
csillagmosollyal, végtelen szelíden
s megnyílnak néki lelkek, börtönök.

Jó volna átok, borzalom, hazugság,
kén-gyűlölet nélkül meghalni majd,
ha hallom ködben, éjben felfülelve,
hogy üt a végtelenség óraműve
és csónakom a túlsó partra tart.