midőn hajnal-ragyogásban
visszasiettél közénk...

Szögverte tenyeredből
győztes Fény,
diadalmas Remény
tündökölt
glóriásan a Földre,
fényorgonán világgá zengve
nincs örök, tompa Halál...

Puha léptekkel tovatűnés
az ébredő tűz-szemű Napba,
ám
olykor visszasietsz,
ha nyomor lelki sarába süllyed
a Megváltott Ember,
hogy ő, a hitetlen,
Tamás ujjával érinthesse
lándzsaütötte sebed,
s újra megajándékozd
áldozatod fényének
életadó erejével.