| 		
		 
 2018.02.11.
	Szombati-Szabó István 
	Isten 
	 
	Te azt mondod, hogy fú a szél… 
	De én tudom, hogy ami fú, az nem a szél. 
 
	Mert hajnalokba-nyúló éjszakákon 
	Meghallottam s mondom, hogy nem a szél fú… 
	Az Isten az, aki olyan nagyokat sóhajt, 
	Hogy végig-zúdul a világ felett. 
	 
	Te azt mondod, hogy mennydörög s vihar lesz… 
	De én azt mondom: nem a menny dörög. 
	Mert hajnalokba nyúló éjszakákon 
	Meghallottam és azóta tudom: 
	Hogy Isten hörgő zokogása az, 
	Mely megrázza a hegyeknek gyökerét is. 
	 
	Te azt mondod, hogy a horizont peremén 
	Most leszáll a hold, mert elmúlt az éjjel 
	S azután feljön a nap és majd reggel lesz utána… 
	De én tudom, hogy nem a hold az, ami leszáll, 
	Hanem egy nagy ragyogó könnycsepp. 
	Hajnalokba nyúló éjszakákon megláttam, 
	Hogy a szomorú Isten sírja el őt egyik szeméből. 
	Könnycsepp ő, mely Istennek 
	Éggömb-orcáján szomorúan leperdül. 
	 
	S amit te napnak mondasz: 
	Istennek a másik szeméből 
	Egy másik, nagy, szomorú könnycsepp, 
	Amely utána gördül az előbbinek… 
	S így hullanak ők. 
	Így peregnek végig a Jó-Isten arcán. 
	Így kergeti, váltja és követi egymást 
	Ez a két könnycsepp örök-időktől örök-időkig, 
	Mert öröktől-fogva mindörökké 
	Elsírja őket naponta a szomorú Isten… 
	 
	Te azt mondod, hogy esik, zuhog vagy záporozik az eső… 
	S én azt mondom, hogy nem az eső az, ami esik. 
	Mert én tudom, hogy egy-egy búbánatos mennyei órán 
	Maga köré ülteti odafent angyal-unokáit az Isten 
	S minket mutogat nekik, rólunk beszélget 
	És mond nekik szomorú meséket a mi életünkről… 
	 
	Az angyalok sírnak úgy odafent, mint a záporeső. 
	 
	(Minderre te azt mondod, hogy én istentelen vagyok, 
	Pogány-hitű vagyok és hogy Istenből 
	Csúfot űzök az én balga hitemmel. 
	De én tudom, hogy ő az, hogy mindenütt ő van, 
	Hogy ő nagyon jó és nagyon szeret 
	S azért olyan szomorú, aki sokat sír… 
	 
	Mert mindig sokat sírnak azok, akik nagyon szeretnek. 
	 
	Ám te ezt nem hiszed el, sőt konokul tagadod 
	És éngemet Isten-becsmérelőnek mondasz, 
	De mióta én e titkok nyitjára rátaláltam, 
	Mindegy nekem nagyon, 
	Hogy az emberek miképpen vélekednek az én hitemről. 
	Mert soha, soha, soha, senkise szerethette még jobban az Istent, 
	Mint ahogy én szeretem.) 
 |